A szerző

Amit tudnod kell Nadinról:
Hol is kezdjem? Megvan. Utálok bemutatkozni. Nem azért mert csak úgy alapjáraton nem szeretek, hanem azért, mert egyszerűen soha nem sikerül az a tökéletes bemutatkozás, amit én elvárok magamtól. Eddig akárhányszor is próbáltam, mindig kínos kudarc lett a vége, ha pár mondatban kellett összefoglalnom magamról néhány tulajdonságot, és kifejezetten gyűlölöm, ha siettetnek valaminek a befejezésével, hisz egy ember nem lehet pár sor után megismerni, legalábbis ez az én véleményem.
Kezdeném azzal, ami a legjobban megy: a blogok félbehagyása. Az előző bekezdésben említettem a sürgetést, na épp ezért hagyom folyamatosan félbe a már jó ideje elindított oldalaimat. Ha kések valamivel annak két, azaz kettő oka lehet: 1. nem érek rá; 2. túl lusta vagyok leülni a laptopomhoz. Egyik eset sem olyan, hogy a sürgetéssel, piszkálódással gyorsabb munkára tudnál bírni. Majd ha lesz kedvem, neki állok. Anata wa?
Az egyik rám ragadt furcsa szokásom viszont kénytelen leszel elviselni, hogyha tényleg tetszik a blogom. Wakarimasu ka? Rendben.
2001. április 5-én születtem, és a Nadin, mostmár talán Magyarországon is anyakönyvezhető nevet adtam magamnak a blogger világban pár hónappal ezelőtt. Előtte pedig voltam Sandra, Nicolette és a többi, viszont ebben a névben találtam meg igazán magamat, mivel az én nevem is N betűvel kezdődik. Illetve annyira hozzászoktam ehhez a névhez, hogy már lassan a füzeteimre is ezt a nevet írom rá. A barátaimról meg inkább ne is beszéljünk, hisz szinte mindenki Nadinnak hív. Előzetes négy év angol nyelv tanulással bekerültem egy szakközépiskolába, ahol elvégeztem egy három éven át tartó bolti eladó szakot. 
Ami azt illeti, én mindent szeretek. Legyen az akár könyv, film, kaja, vagy innivaló. A kedvenceimet ennél fogva pedig fel sem tudnám sorolni maradéktalanul, hisz valamivel mindig bővülne a listám. Mindenből legalább tizenegymilliárd kedvencem van, és igen, ez is az egyik hibám. Túl sok mindent szeretek. Anatahadare o kidzukatte imasu ka?

Na, és hogy mi lett szegény fejemmel az iskola után? Hozzáteszem, sikerült a vizsgám, és jelentkeztem az iskola két éves, szakma utáni érettségi osztályába középképzésre, vagy hogy is mondják. Fogalmam sincs igazándiból. Ha jobban bele gondolok, jól jönne egy boltvezetői képzés, hogy minél feljebb jussak az életben. Viszont mostanában valahogy rám jöttek a humán görcsök: már csak a művészetről - tegyük itt most szóvá a rajzot, amiben amúgy is jó vagyok - van szó, már attól lázba jövök. Egy kicsi apró vonalból ki tudok hozni valami igen sokat mondó alkotást. Aztán úgy isten igazából a rajzoláson kívül semmihez sincs egy hangyányi eszem sem. Illetve gondolkodtam mára grafikusi pályán is, mert a régi rajztanárom általánosban egyfolytában azzal csesztetett, hogy menjek grafikusnak. De nem érné meg az én véleményem szerint, hisz egyre jobban elhanyagolom és mostanság már szinte semmi kedvem rajzolni, inkább rajzolás helyett fotózok, vagy szerkesztek/kódolok/írok. Viszont mindenből van bennem egy kicsi, és mindent teljes erőbedobással csinálok, ameddig meg nem unom. 

Nos tehát, a suli után sikerült elhelyezkednem (a terveim között szerepelt a továbbtanulás, viszont az élet sajnos jól keresztbe tett), és a mai napig is (2022-ben) ott tengetem a napjaimat. Őszintén megmondva, szeretem, de marha sok idegeskedéssel jár, és nagyon precíznek kell lenni. Na meg az állandó rohanás... a halálom. Ezért is gondolkodom keményen azon, hogy váltok. De erősen. 
A blogjaim: Louxiter I. - Az örökös (írás alatt), A vörös rubin (írás alatt), Nadin's Critiques, Paparazzi Blog Design.

Köszi, ha elolvastad!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése